🍁soulleaderdemon🍄

… az énerő

január 29th, 2026

… amióta a fehér ló megjelent az álmomban, folyamatosan villognak előttem a saját jelképeim. Közel két évtizede kóstolgattam több vallás rezgését, tanulmányoztam a hitvallásukat, a szokásaikat, vannak ” mesterek” akiknek jó gondolataik segítettek helyére tenni magamban dolgokat, de egy sincs közülük, akit vakon követnék.

Megörültem a fehér lónak mert soha nem volt ilyen élményem, de nem vagyok lovas, már tudom, hogy ha mozgásban vagyok és védelemre volna szükségem, egy hatalmas fehér ló társaságába képzelem magam.
Nekem nem túl jó már a fantáziám, de ennek a lónak saját karaktere van, avagy nem az én “programom” hanem benne van a rendszerben, pont mint az angyalok, istenek, istennők, mitológiai alakok és ha már a programok irányából közelítem a létezésem, ők olyan segítők, akiket bizonyos helyzetekben bátran magunk mellé kérhetünk, és megnövelik az energiánk, az életerőnk, a teremtési képességünk, vagy pajzsot hoznak létre körülöttünk.
Nagyon hasonlít az életünk egy jó kis videójátékhoz, amiben mindenféle karakterek mozognak és használják ( igénybe veszik a segítségüket) ezeket “lényeket” a küldetésük végrehajtása során.

Nekem- és mindenkinek- saját jelképeim vannak, saját kedvenc színem, senkit nem imádok, nem követem a tanításait, mert saját megélésből dolgozom és csak az az enyém amit annak tudok érezni .

Nem vagyok sem isten ( csak isteni) sem szent,
de bennem van -és BENNE VAN MINDENKIBEN – az erő, a képesség a teremtésére, a csodára épp úgy ahogy az áldásra vagy átokra. A tudás és a segítők ereje bennünk van, de nem mindenki él vele. Ahhoz, hogy az erőnket meg tudjuk sokszorozni, vagy egy élethelyzetben segítséget tudjunk kérni a Segłtő karakterektől, ahhoz tudnunk kell, hogy kinek miben van az ereje.

Ahogy Raffaelt hívjuk ha gyógyitani kell, vagy Michaelt, ha védelemre van szükségünk, úgy fordulhatunk görög, kelta, vagy bármilyen “istenekhez” is, hiszen beleíródtak már ennek a “FÖLD” nevű játéknak a programjába, csak ismerni kell őket ahhoz, hogy hozzá tudjuk kapcsolni ott és azért önmagunkhoz őket, mikor szükség van rájuk.

Ezek a Segítők pont olyan Programok mint mi.
Az emberek hozták őket létre. Minden “szentnek” van valami szörnyűséges sorstörténete, mert ebben a világban szent csak az lehet, aki jól megszenved érte, de ott vannak a mitológia istenei, akik nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkező “lények”, annyi különbséggel, hogy más frekvencián működnek és léteznek.

Nem “hiszek” semmiben, de megélem a magasabb frekvencián rezgő világ jelenlétét. Talán sokat hozzátett ehhez a megélési képességhez a sok mese, ami végig kíséri az életem.

Amikor a fehér ló megjelent, rögtön keresni kezdtük kinek a “segítője” vagy társa az istenek közül, és persze rögtön megörültem, hogy van neve, története és ereje. Sok dologban egyformán rezgünk Riannonnal, de van amiben nagyon nem és ez a NEM érzés mielőtt elkeserített volna inkább felébresztett és végre megértettem, hogy bár egy egészhez tartózók vagyunk, egy tudathálóval, avagy úgy is lehetne rajzolni minket, hogy minden egyes gondolkodni képes ( azt most ne feszegessük, hogy mégsem teszik) lény ugyanabból a “tudástárból” táplálkozik, mégis mind itt a Földön külön “egóval” vagyunk szerelve, hogy külön karaktert tudjunk játszni, ezzel is fejlesztve egymáson keresztül az Egészet.

Tehát hívhatjuk bármelyik ” angyalt” , “istent” vagy állat formájában megjelenő entitást, az állat szupererejéért segítségül, de nem tartozunk egy angyal vagy entitás alá sem, mert mi mind egyediek vagyunk, mindenkinek van saját karaktere és az ahhoz illő “skine” és eszközigénye.

Mindenkinek van színe, száma, illata, ez benne van az alapcsomagban 😛
Senkire nem lehet ráerőltetni mást.
Én nem bírom a pirost és árnyalatait.. Gyerekként kék voltam ( utáltam lány lenni és a kék a férfi rezgést képviselte számomra) most semleges színeket használok, jellemzően föld színeket, a zöld árnyalatokat, a barnát, a sárgát.
Van kedvenc illatom, nekem rengeteg féle füstölőm van, de univerzumméretűre növel a maja mirha füstölő illata.
Az örökzöld növényeket kedvelem, a virágok közöl az árnyékkedvelőket, mint az árnyéklilom, és előnyben részesülnek a fehér színű virágok.
Én a félárnyékos, árnyékos , hűvös és nedves világ lakója vagyok, a világomban mindig megtalálható a víz. Patak párti vagyok, de legalább csobogjon, avagy mozogjon a víz, de a nagyobb folyókkal már nem rezgek össze… Én zugos vagyok.. nem szeretem a nagy tereket..kis zsúfolt sok örökzöldes, termésköves, fenyős, tiszafás, babéros, árnyékliliomos, tűzesős, de kicsit csobogós ZEN kertes környezet sokáig tud marasztalni.
Az örökzöldek mellett imádom a gombákat… mindet… ők is az én közegemben szeretnek élni és ide tartoznak a csigák is.
Az állatok közöl vicces de még a pókok vannak velem, bár ők kevésbé kedvelik a nedves közeget. Szeretem a madarakat, házi kedvencem viszont már nem lesz.
Amíg képes leszek megtölteni a madáretetőt és itatót biztosan itt lesznek a kertem körül a kismadarak és biztosan lesz majd egy mocsok macskám, akit miattuk majd rendszabályozni kell, de csak szabadon…
Vannak számaim, mind páratlanok, nem szeretem a páros számokat, előnyben részesítem a zöld ásványokat. de nem szeretem az ékszert.
És fehér hosszú hajam kellene, hogy legyen.
Az öltözködés terén nincs a földi stílusok között az enyém.
De ha nagyon közelíteni kellene valamelyikhez akkor én bohém stílusban öltözködnék, viszont nem szeretem a női fazonokat. Világ életemben férfi ruhát hordtam .
Tehát nekem saját jelképeim vannak, saját illat nyitja az titkos ajtókat bennem, senki állatát, erejét, jelképeit nem viselem azért, mert hozzá akarnék tartozni.
Jelképeim az “írótoll”, a töltőtoll… 🙂 a tükör, az időtlenséget jelképező óra, a titkos kapuk, átjárók , rozsdás kulcs, gombák, pókok, borostyán, és a patak…
Az én szupererőm –amit jó lenne ha mernék használni- az igazságban van.
És minden olyan “karakter” akinek benne van a programjában az igazság védelme, mellettem áll.
Én soha senki ellen nem használtam az erőm,
csak mellette..
Sajnos hosszú volt az út az ébredésig..
Ha előbb sikerült volna, sokkal többet tehettem volna másokért az én szupererőmmel.

kicsit gáz

január 27th, 2026

…volt egy kedvenc pékségem.
Igaz drága pékség és az is, hogy kevés olyan terméke van, amit szeretek,
de a nagy “magamtól mindent meg kell vonni” mártírságomban ünnepet jelentett, ha a járatom abból a megállóból indult, ahol ez a pékség üzemel.
Mert ittam egy cappuccinot.
Arany árban… mert megérdemlem.
Van / de szerintem csak volt/ ennek a pékségnek egy nekem állandónak tűnő eladó gárdája. Ebből a csapatból egy hölgy volt, akire mindegy milyen napszak volt, a világ összes fájdalma kiült, és volt aki ha meglátta be sem ment inkább, mert egy darab kutyaszarra szebben nézek mint, ahogy ő néha ránk, kicsit szégyelltem is néha hogy megzavarom azzal, hogy kérek valamit.

De volt három másik hölgy, akik mindig mosolyogtak..
… már nem mosolyognak. A morcost szoktam látni a buszból, már nem állok közel, ha ott komorog… Az egyik vidámat is látom, de már nem vidám és van mellette 2-3 újnak tűnő…

Legutóbb, mikor az egyik új és két másik új meg egy régi kerülgette egymást a mini pult mögött mertem kérni egy cappuccinot. Akkor rögtön eltűnt a pékség hanem egy kis színházterem lett a helyén, ahol megnézhettem a hattyú halálát, majd majd innen az SBO-ra repültünk, mert a hölgy láthatóan rosszul lett ettől a kihívástól, hogy én ezt szeretném..
Baromira szarul éreztem magam.
Most valakit kellemetlen helyzetbe hoztam ezzel , hogy vennék egy drága forró italt egy papírpohárban, hogy két bérletbeolvasó diák között megihassam a lelkem boldgságára.
Ma bementem a kenyeremért, amiről asszem inkább visszatérek az aldis zsemlére… és úgy ittam volna egy cappuccinot, mert olyan lelkinehéz volt a tegnapi nap, és mert már nem vagyok mártír, és megérdemlem…
Meglátott a hölgy és láttam, hogy nem boldog.
Kértem egy kenyeret.
A régi hölgy mögüle megkérdezte, hogy”- nem mersz mást kérni mi?
De én itt vagyok, adok szívesen… “
Nem, nem köszönöm, már nem fogyasztok cappuccinót..
Itt többet nem.

És nem vagyok sem sznob, sem nagyképű, sem igényes, sem senki.
Egyszerűen annyira rosszul érintett a viselkedése, hogy inkább hagyom ezt a helyet… én ilyen vagyok. Isten ments, hogy miattam bárki is rosszul érezze magát, de én sem akarom már más miatt magamat.

a fehér ló

január 24th, 2026

18745. nap
Kint több mint nulla fok van.
A hóborította udvar felett tornyosuló fenyőkön lelkesen énekelnek a madarak. Mintha csak tavasz lenne, pedig csak az a Tél középső fia Január engedett kicsit a fagy szorításán. De ahogy mi is, a madarak is fellélegeznek kicsit.
Lelkileg az új életünk, az utóbbi két év, legmegterhelőbb hetén vagyok túl.
Olyan fáradt vagyok, hogy kétféle érzelem tud működni csupán bennem.
Vagy sírok és nem gondolkodom azon, hogy milyen marhaságokat teremtettem megint, vagy sírok mert valamitől boldognak érzem magam.
Majdnem azt írtam, hogy ez utóbbiból van kevesebb, de nem igaz.
Valamikor október vége, november kaptam egy képet a zúzmarás fákról, a hófödte szántókon ugrabugráló barna őzikékről, akkor épp arról beszélt az időjós, hogy nem lesz hó, nem lesz tél..meg enyhe lesz, meg már nem tudjuk meg milyen volt , amikor mindent hó borított.
De én nagyon vágytam azt a zúzmarát, azt szépet, azt ami mindent egyformává varázsol és sírásig feszíti az emberben a lélek duzzadó boldogságát azt a sok fényt, ami magába tud szívni a fehér tájból.

Tegnap azon kaptam magam, hogy halálos nyugalom ereszkedik rám majd megszólal, lehet már füllel is hallhatóan a belső hang, hogy ne hagyd , hogy elvegyék tőled az igazságot. Higgy benne, hogy azt soha nem érheti bántódás, aki igaz szívvel él!
Bizonyára azért jött az üzenet, mert épp egy lázadásomban szembe fordulva az agyhalott magyarázatokkal tűzdelt utasítással nem “fogadtam szót” és ezt máris papírra vetette az óvodai szintre süllyedt erre a célra fenttartott áppárát.
Azon gondolkodtam épp, hogy mi lesz, ha elveszik tőlem a jelenleg fenntartott kényelmem a lázadásaim miatt. Aztán arra gondoltam, hogy minden helyzetből ki tudtam hozni a legjobbat eddig még. Ott ahol vagyok, addig amíg vagyok az én rendem a a rend. És soha nem volt álmatlan éjszakám azért, mert úgy hagytam magam mögött valamit, hogy azzal másnak gondja legyen.

És eljött az este és a sok sok megéléssel és sok tanulsággal, amit ez a hét szolgáltatott bevonultam a sok takaróm alá.
Azonnal elaludt a testem, még mielőtt a lelkem a többi megélési szintre lépett volna azért visszaszólt, hogy holnap szombat és fel ne merj ébredni 1-kor, 2:10-kor 2:59-kor 3.13-kor és 3.33-kor 😀
4:44-kor néztem az órára… előtte azonban nagyon érdekes “álmom” volt.
Soha nem álmodom kellemest, talán egyszer már leírtam ,hogy jó álmom volt, meg előtte talán egyszer és ami még nem “rossz” érzéssel ébresztő álmok azok azok, amikor a sárga házat vettem éjjelente a sok sok romos szobával és beszakadt tetővel..az nem volt rossz, mert lételemem volt mindig a káoszból a rendet létrehozni, majd újra káoszt hogy lehessen újra rend..

Szóval ami megmaradt az éjszakából az az, hogy egy gyönyörű hófehér ló szegődött mellém, aki azért volt velem, hogy segítsen. Soha nem éreztem még sem ébren sem álom szinten hasonlót. A ló hatalmas állat, sosem voltam lovas, tartok a nagy méretű állatoktól. Sosem láttam hófehér lovat.
A ló bent volt velem a plázában 😀 ( ez amúgy vicces, a pláza képe amúgy egy napi kommunikáció emlékfoszlányából maradt a programban) és senkinek nem tűnt fel amúgy, hogy egy nagy ló sétál mellettem mint valami testőr.
A “plázába” belépő minden “állatot” szigorú biztonsági rendszerrel ellenőriztek, mi meg úgy jöttünk ki, mintha ott sem lettünk volna.
Amikor kijöttünk – a helyszín már más volt, szőlő ültetvények voltak , dombok, hegyek , erdők a távolban, a ló letérdelt, mert tudta, hogy nem tudok felmászni a hátára, és addig várt végtelen türelemmel míg el nem tudott vinni onnan. És vitt…mentünk…csodás táj volt mindenfelé.
De nem a táj volt a lényeg.
Az érzés.. a ló végtelenül bölcs, türelmes rezgése, olyan volt, mint egy hatalmas védelmező “szellem”. Amit éreztem az hasonló volt a délutáni érzéshez : BIZTONSÁGBAN VAGYOK.
A fehér ló az álomfejtésben legtöbbször pozitív szimbólum, amely a tisztaságot, a spirituális fejlődést és a sikert jelképezi. Sosem volt ilyen pozitív jelentésű “álmom”.

Utána olvastunk kicsit, hogy a fehér ló szimbólum kinek a jelképe a mitológiában. Azt hanyagoljuk, hogy a fehér ló mondája magyar kötődést jelez, mert nem vagyok én földi honos…
Úgy tűnik >>> RHIANNON ISTENNŐ <<< vette a szakadozott lelkem a gondozásba ha elfogadom.

Huszonkettő esztendeje kezdtem komolyan foglalkozni azzal, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és a huszonkettő esztendőből az utolsó húszban mindig eszembe jutott, hogy bár baromi gyatra lett a fantáziám, amióta az igazság és az által megélt valóságra vagyok felesküdve, lehet, hogy mégis én találom ki ezt a sok f@szágot amit leírok.
De amikor valaki két éven át ébren alszik, amikor megállás nélkül pörög, mert minden megálláskor megnyomorítja a lelkét az a sok önkínzó gondolat, hogy elcseszett 50 évet megint mire kezdi érteni a lényeget, az van olyan fáradt, hogy eszébe sem jut fantáziálni arról, hogy amúgy fehér lovon ücsörög éjszaka, amikor életében egyszer ült lovon akkor is halálfélelme volt, hogy azonnal leesik.
És igen… valóban összerezegnek dolgok a “rhiannoni” rezgéssel…
Én aki a HOLD imádója, a fehér virágok csodálója, akit minden kutya szeretettel fogad, aki teleültette a világát fenyővel és imádja kisgyerek kora óta az árvácskát, aki madarakat etet és fehér hajat vágyik magának, aki hiába akar kemény lenni, mindig is tyúkanyóként mozgott a világ körül nagyon is éli ezt a “rhiannoni” rezgést. És harcol az igazságért, harcol azokkal akik büntetlenül meglopják, akik azon röhögnek, hogy nem képes beállni az agyhalott hülyék sorába, mert az örök és egyetlen igazság megőrzését , a tudást őrzi és viszi tovább bármi áron is.
Akkor is, ha nem elég okos vagy bölcs hozzá..
A tudás nem az agyban születik, hanem a szív hozza át és az agyon keresztül kommunikálja ki ebben a fizikainak látszó illúzióvilágban.

Én nem hiszek semmiben. Megélő vagyok.
Ez a ló itt van . Még mindig. Iszonyat nyugalmat áraszt és nem rajta múlik, hogy elfogadom-e a támogatást, a rezgést, azt amit közvetít Rhiannon alakja, vagy nem. Semmi sem kötelező az álmodott illúzió létünk tükörvilágában. de ha már megjelenik egy segítő és képességemben áll ezt hinni, hogy létezik ez a világ, akkor akár elfogadhatom a védelmét a még előttem álló viszontagságos úton. Mert annál nincs jobb érzés, mintha az ember tudja, hogy nincs egyedül.
Akkor is, ha az aki vele van nem jelenik meg mindenki szeme előtt.
Elég ha teszi a dolgát, ha az embert úgy éri baj, hogy azt nem maga szánt szándékkal provokálta ki.
Hanem a többi én akarja kiiktatni magából a megéltnek érzett valóság szimbólumait.
HA csak arra gondolok, hogy ez az Istennő csak pozitív változást hozhat nekem, akkor boldogan fogadom el a támogatást és hagyom, hogy végre legyen elég hitem a bennem lévő jóság felé, mert én is megérdemlem már a békét, a nyugalmat és azt, hogy ne érezzem magam mindig annyira egyedül a szürkeségben, amit az állandó játszmákat játszó hazug világ fest maga köré a nap minden pillanatában.
Fényt, virágot, éneklő kismadarakat, zenét, színeket akarok!
Igazságot és elég bölcsességet ahhoz, hogy ne tegyek soha olyat, ami nem méltó ehhez a tiszta rezgéshez.

A sors játéka

január 21st, 2026

Reggel az első járatom előtt ücsörögtem a buszban, és egyik pillanatról a másikra rám tört a zokogás. Ültem és hangosan zokogtam. Még arra is volt figyelmem közben, hogy a nagy kérdőjel mellett, hogy mi történik velem, hiszen jelenleg azon kívül hogy a céltalan életem hirtelen értelmet nyert azzal, hogy apámat kerülgetem a házban és azzal, hogy magamhoz vettem mindenki mást sikerült eltávolítani magamtól semmi nagy tragédia nincs éppen, hogy azon gondolkodjak, hogy ha kimegyek a csorgó könnyeimmel az akkor épp mínusz 10 C fokba, vajon megfagynak-e a könnyeim és lesz-e belőlük gyémánt, vagy nem fagy meg, mert a könny alapból sós, és elég -e ahhoz a kis könnyhöz az a mennyiségű oldott só, amennyi benne van?

Az idő épp meg van állva, tervezni sem lehet mert minden pillanatban minden megváltozik. Néha csak állok és várom, hogy valaki végre lelőjön és befejezzem ezt a küzdelmet, de már már felfedezem a küzdelemmentes pillanatokat is, hogy egyébként nekem már minden mindegy és bármi is lesz, már nem lesz semmi sem olyan mint régen. ( de amúgy sem lenne olyan, mert minden mindig változik )

Mire az első utas megérkezett már kibőgtem magam. Elindultunk és a két falu között hirtelen túl sok autó jött ment, nem is tudtam gyorsan menni, de nem volt lehetőségem felkapcsolni a reflektorokat. Még volt egy kósza gondolatom, hogy ez nem jó, mert nem látni be az út szélét, köd is van …
Abban a pillanatban jobbról ugrott a bak.
Az a bak, akit már négyszer sikerült átengedni , aki hol reggel, hol este, hol napközben vágtázott át azon a szakaszon.
52 utassal ugró vadnál nincs satufék, főleg nem féktávolságon belül, fékeztem azért egy óvatosan, az őz elérte a jobb elejét, de vissza is ugrott az árok felé…

Mentünk tovább… holt nyugalomban ültem , láttam a lámpák világítanak, nincs zörgés, nem sérült a busz nagyon, nem “vertük telibe” az állatot, vagyis ő minket inkább kicsit meglegyintett … Nem éreztem semmit. Azon gondolkodtam, hogy remélem nem lett baja. Hogy el tud menni és nem kapott sokkot, ahogy én sem, mert előtte vagy 10 perccel ok nélkül kibőgtem magam.

A buszon nem lett nagyobb kár.. még csak meg sem nyomódott a súlyos mínuszokban megkeményedett műanyag, remélem az őzön sem lett nagyobb sérülés mint az ijedség és esetleg egy kis bub ott, ahol elért a busz sarkát.

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb újra lesz ilyen.
Már voltam oly nem szerencsés, hogy személyautóval ütöttem el őzet, ami átrendezte a kocsi elejét mielőtt meghalt. Még egy egérke miatt is szomorkodom, nem egy nagy állat miatt, aki nem tehet arról, hogy épp arra jár, amiről én sem tehetek, ahol én.. A Sors akarja olykor talán, hogy elgondolkodjunk, de vajon most mit akart üzenni ezzel ?

A reggeli zokogás nullára vitte a stresszszintem… egyszerűen a halottak nyugalma ült rajtam abban a pillanatban, amikor a szemem az őzével találkozott. Ha nem oldódik ki belőlem az utóbbi napok stressze, lehet ott kapok infarktust az ijedségtől. Nem zavart az sem, hogy a világ legkritikusabb emberéből ült mögöttem jó pár.
Én alázatos ember vagyok és tisztelem a természetet, lehetett volna sokkal rosszabb is a reggeli eset, de nem lett, most nem.

Viszont most meg vagyok rendülve azon, ahogy elrendezte a SORS ezt az egészet. Ahogy “felkészített” arra, hogy valami történni fog, de ez még nem az, amibe majd bele kell dögöljek.
Annak még úgy látszik nem jött el az ideje…

Tegnap egy kollégám, akivel egy napon érkeztünk a céghez, az utolsó járatát vitte. Megkönnyeztem. Nyugdíjas lett…
Most fogtam fel, hogy már látszik valaminek a vége.
Igaz még nagyon távol van, de az elejénél már közelebb…még 10 év és vége egy nagyon szép de nagyon kemény életciklusnak.

18741.nap

január 20th, 2026

Előttem állt a lámpánál egy IRJ rendszámú autó, ez annyit jelent, hogy nyugodtan nekiülhetek a “rendelkezésreállási” időmben írni, mert ez az Fő Programász utasítása… Meg persze figyelek a jelekre.

Mínusz 7 C fok van , de én begurultam a fedett mosóba, hogy egy vödörből lemossam a buszról a két napig nem én dolgoztam és nem mostam le által rárakódott sósmocsokot, amit a havazás szépségének múlása hagyatékként ránk hagyott.

Eme tevékenység közben azon gondolkodtam, hogy már régóta nem érzek csalódottságot, ha valami nem olyan, amilyen nálam szokott lenni, például nem várom el a váltótól, hogy ugyanolyan értékrenddel bírjon mint én,
sőt én nem hogy nem várok el, nem kérek már senkitől semmit.
Ebben a megjegyzésbe még véletlenül se érezzen senki keserűséget.
Ez hosszú, lassan 30 évnyi, megtapasztalás eredménye.
Sem a munkahelyen és sem máshol nincs érteleme elvárásokba merülni,
mert csak külső és belső konfliktusokat okozunk vele.
18741 napot kellett éljek ezen a Földön ebben a formában, hogy tudatosuljon bennem, hogy kár energiát fektetni abba, hogy megkérjek embereket dolgokra, mert állandóan elutasításba, vagy ami még rosszab számomra olyan reakciókba botlom, amitől úgy érzem, hogy lehetetlent kértem és szégyelljem magam, hogy eszembe jutott.
Amit meg tudok oldani megteszem, amit nem az elmarad.
Ennek ellenére én nagyon szívesen megteszek mindenkinek mindent,
amire képes vagyok, mert ez számomra öröm, és pont ma engedtem el a szűk utcában autózva azt a vágyam, hogy az aki számára én bármit is teszek ezt egyáltalán észrevegye…

Jöttem ugyanis a másfél sávból a hóviszony miatt maradt egy sávban , és persze jöttek szembe és mindig én vagyok aki igyekszik úgy félreállni, hogy mindenki másnak jó legyen. Nem csak az úton, hanem mindenhol az életben.
El is jön két autó, ül mindegyikbe egy sofőr ugye, aki vezet és aki nem, hogy megköszönni nem képes azt, hogy én amúgy biztosítottam az útját, még a fejét is elcsapja…

Néztem és majdnem kimondtam, amit mindig ilyen helyzetben, hogy “gyökér”, de nem mondtam, nem gondoltam, csak nevettem és eszembe jutott, hogy az IRJ rendszám motiváló három betűjére én most erről fogok írni, hogy az én utam annyira egyirányú ezen a Földön, hogy esélyt sem fogok adni , egy aprót sem annak, hogy ide még egyszer visszajöjjek.
Minek?
Jó lesz, ha még ebben az álomban a Nagy Álmodó megszünteti a karakterem, mert a magamfajta lúzer programokra itt nincs szükség. Mi nem vagyok sem példaértékkel bíró , sem tanító jellegű programok, csak statisztának voltunk szánva, csak sima NPC -nek , ám valami “belső fordulat” folytán kezdünk lázadni A PROGRAM ellen és egy “saját program” szerint próbáljuk túlélni ezt a játékot, amiben végül öntudatunkra ébredtünk.

Elgondolkodtam végül azon, hogy kell-e nekem szarul érezni mindig magam attól, hogy a jószándékommal feltöltött cselekvéseim mások számára vagy láthatatlanságba, vagy elvárásba fulladnak, aztán valami frappáns magyarázattal szolgált erre a Belső Hang, utalva arra, hogy mínusz 7 fokban én sikálgatom a buszról a mocskot:
TÉGY MINDNET ÚGY, HOGY TE JÓL ÉRZED MAGAD…
DE NEM VÁRD EL AZT MÁSOKTÓL, HOGY ŐK IS JÓL ÉREZZÉK MAGUKAT A TE JÓÉRZÉSEDBEN …
Ó milyen egyszerű is ez…
És nincs több konfliktus, sem kívül, sem belül.
Mert az a része rég nem érdekel, hogy ki érzi magát attólszarul, hogy én kicsit jól érzem magam.
És ebből következik, hogy én bármit teszek azt jóérzésből teszem.
ha meg nem teszek valamit, az azért van, mert nekem az nem jó.
Igy 50 felett már van ilyen rész az apróbetűsben, hogy ami nem jó, azt NEM KELL tenni… egyszer élünk.
vagy én legalábbis többet nem.

…a virágok

január 18th, 2026

..emlékszem akkor is tél volt. Kemény és hideg tél és nagy hó borította az udvart. Az utcákat hóekével próbálták megtisztítani a helyenként méteres hótól. Beszorultunk a házakba, és akkoriban a Facebook épp a világra nyitó , a különböző témák köré csoportosuló közösségei által egy kupacba hordott információ közül csemegézhettünk.

Akkortájt nehéz anyagi körülmények között éltünk, de azért számítógépre és internetre telt, úgymond gépre kötve még lélegeztünk.
Akkortáj úgy gondolta az egóm, hogy mártír üzemmódban fut és nem engedhettem meg magamnak, hogy fizetés után bármit vásároljak, ami rólam, szól, mégis volt egy pillanat, egy gondolat, egy a spirituális közösségekben éppen divatos dolog, hogy a télben, az angyalokat várjuk a házunkba, és számukra apró ajándékokat helyezünk el, mint valami oltáron, ahol “áldozatot” mutatunk be az “isteneknek”.

Életemben akkor vettem először vágott virágot saját célra.
A virágboltokban ott díszlett a fehér krizantém, imádom a fehér virágokat és az “angyaloknak” is fehér virág díszlett onnantól a vázában egy ideig, ameddig a divatja tartott, aztán visszasüllyedtem a saját sötétségembe, ahol már nem világított semmi az angyaloknak. .
De amíg tarott nagyon jó érzés volt, hiszen nem magamnak vettem, hanem valaki más(ok)nak, de az én szívem is megtöltötte fénnyel és gondoskodó szeretettel a virág. Nem csak dekoráció volt, hanem kapocs is, amit azóta megtudtam az ego-én és a lélek én között.
Ezt a kapcsot veszítettem el, majd találtam meg újra nemrég egy magasabb tudatosságban, nem kényszerből, hanem mert ideje lett annak, hogy újabb megélésekkel legyek gazdagabb a minket álmodó világból.

A virág ma már nekem kerül a vázába. Az én örömömre, és mindazok örömére, akik képesek meglátni benne a csodát. Már túlléptem azokon a gondolatokon, ami a vágott virág halálának képével próbálta elvenni tőlem ezt a kulcsot, ami a lélekfény kapuit nyitja.
Igazából csak akkor hozok virágot, ha szép az a virág, amit beletömködnek a vödrökbe a LIDL vagy ALDI bejáratánál. Már nem magyarázom, hogy “jár nekem”, nem gondolkodom már ezen a szinten, hogy kinek mi jár, vagy mert megérdemlem, egyszerűen szép, és ami szép az átölel, az fényt gyújt ott is, ahol örök lakó a sötétség.
A minap elmentem a tulipánok mellett…még a hang meg is jegyezte, hogy sosem nyíltak ki fogságban…aztán mikor lecsuktam a csomagtartót, a belső hang visszatoloncolt a boltba és megvettem a tulipánt.
És itt a melegben, a télben, a gondolataim sötétjében, a lelkem fényességében lassan kibontja szirmait..
Nekem, az Angyaloknak és Mindenkinek,
aki képes meglátni benne a fényt.

…amit szeretnék…

január 16th, 2026

…megtapasztaltam, hogy milyen kívülről látni önmagamat kétségbeesve. Látni ahogy próbálom elmondani, amit érzek és látni, hogy mennyire nem érdekli azt, akinek mondanám.

Az az érdekes, hogy én és a test -én nem vagyunk már egy. Én kívülről éltem meg, ahogy tőlem függetlenül a test-én szíve összeszorul és kívülről éltem meg a pánikot amit érez és egyetlen gondolat volt bennem, hogy ” milyen furcsa ezt kívülről látni, élni, érezni, annak ellenére, hogy engem – aki nem vagyok a test-én- valójában nem érdekel az, amire ilyen rosszul reagált a testem.

Hogy mit szeretnék?

Még nagyobb tudatosságot, és ez mellé még nagyobb hozzáférést a testem programjához, hogy NE reagáljon ott, ahol nincs semmi keresnivalója. Se neki, se nekem… és ha nem reagál, nem érzem úgy, hogy valamit nagyon elcsesztem, amikor elvállaltam, hogy jelen leszek ebben a testben, a Programozó álmában

Please… engedd, hogy rendelkezzem velem !

hála nem lettem “rendes”

január 15th, 2026

Van egy cuki kis fiatal hölgy utasom a szerződéses járaton, aki egy plusz megállóért úgy érzi kötelessége illemből beszélgetni és a reggeli utazásos illemkörök futása közben előkerült a ki mikor kel reggel téma és ezzel kapcsolatban is az , hogy nekem például 5 ébresztő van beállítva , és abból van, hogy csak a 3-at kezdem komolyan venni, bár rendszerint éjjel 1 körül már fent vagyok és onnantól figyelem a telefont, hogy melyik ébresztőnél nem fogok azért sem kimászni a sok takaróm alól.

Ezzel a témával aztán felszínre tört bennem egy igen jó érzés.
Mondtam a Kislánynak, hogy sosem baj, ha a reggelbe belekerül az a kis “huncutság”, hogy nem pattanunk ki az ágyból, hanem “csak még egy kicsit” visszabújunk és szarunk a világra, majd félig mindent elfelejtve rohanunk, mert tuti késésben leszünk reggel.
Én ritkán rohanok, nekem olyan hosszú a készülődési időm, hogy bőven belefér ez a kis szabályszegés…
Volt olyan poszt valahol a sok okoskodás között, hogy valakik megállapították, hogy “nem jó” ha valaki nem kel fel az első ébresztőnél, mert káros a szervezetére a lustálkodás.
Annyi mindent megállapítottak már, hogy az a káros, az ember agyának, ha sokat olvassa a sok faszságot. Annyira meg akarják határozni azt, hogy mi a jó az “embernek”, hogy néha tényleg úgy érzem, hogy egy elszabadult program vagyunk, pontosan az történt velünk, amit hiszünk, hogy történni fog a mesterséges intelligenciával, ha elszabadul. Annyi a különbség, hogy mi intelligencia nélkül szabadultunk el. És a “tudást” és az “intelligenciát” – ami a tudás alkalmazásának képessége mi újra tanuljunk.
De jó dolog lenne, ha mindenki egy bizonyos rend szerint létezne?
Mi lenne az emberrel?
A Föld egy kolostorrá változna.
Igy is nagyon kezd rá hasonlítani.

Itt van a lényegem.
Elgondolkodtam a minap, hogy milyen diadalt érzek, ha valamit nem úgy teszek, ahogy mások azt előírják, vagy elvárják. Nem sértek törvényt ( többynyire) tehát az például nem okozna örömöt, hogy átlépek egy sebességhatárt, de diadalt érzek ha belémvert, ó párdon szóval rámerőszakolt szabályokat hagyok figyelmen kívül.

Gyerekkoromban minden eszközt bevetettek az ősök, hogy RENDes gyerek legyek. Napirendek sora díszítette a falat, az íróasztal üvege alatt is ott állt, mikor mit KELL majd csinálni, és ahhoz tartsd magad, de sosem sikerült.
És az a világ mindent is elkövetett, hogy ha nem tudtál a korátai között létezni, legyen bűntudatod.
Bár nem vagyok semmilyen felekezet, vagy szekta tagja, azért tisztára úgy éreztem, mintha folyamatosan bűnös lennék, mert nem úgy működtem, ahogy elvárták.

És most azt mondtam ennek a Kislánynak , hogy a legjobb dolog , ami velem történhetett, hogy NEM LETTEM REND-es..
Mert szabad vagyok.
Csak eddig ezt a szabadságot fogyatékosságnak éltem meg.
Aztán ahogy harcolok itt belül az apámmal és figyelem azt amit ő produkál és mellette visszatekintek az életemre, kezdek felszabadulni azon “téveszmék” alól, amit a szüleim elképzelései kreáltak számomra,
mert nem tudtam hozni azt a szintet, amit az ő társadalmi besorolásuk (szerintük) előírt számunkra.
Ők sem hozták.
A saját vélt fogyatékosságuk tömködték belém.

Én most szívem szerint elmennék innen és mindent magam mögött hagynék, mert úgy érzem, hogy nem vagyok képes már senkihez alkalmazkodni , olyan erővel szakad ki belőlem a szabadság iránti vágy, hogy ezzel az energiával képes lennék most hegyeket is mozgatni azért, hogy mindenkit lesöpörjek a térképről, aki valaha megpróbált megölni a saját kis hülye korlátaival.

Nekem nem KELL semmit úgy tennem, ahogy külső erőszak hatásra előírtam annyi éven át magamnak vagy más előírta, mert már nem hozok ilyen döntéseket és csak olyan “előírásokat” vagyok hajlandó betartani, ami ez érdekeimben áll és nem rendszeres, hanem alkalomhoz kapcsolódik. Például sosem lesz már napirendem, addig legalábbis míg nem kerülök börtönbe vagy nem leszek ellátott egy erre specializált helyen, de ott sem a lelkem fogják RENDszabályozni, csak a testem…és jó példa erre az 51 év, nyugodtan lehetett ütni vágni.. attól én még nem leszek része semmilyen bekorlátozott világnak. Én örökre peremvidéki maradok és most nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan lettem minden próbálkozás ellenére, amilyen.

Nem tudom mi történik, de úgy néz ki, hogy minden foltot ki fogunk mosni ami a vászonra száradt és nem én festettem rá. Ez már egy új irány..
Történjen bármi erről a vonatról én már nem szállok le…

Újabb elengedés

január 14th, 2026

avagy a hazugság kezelése

Egyik nap kérdeztem valakitől valamit és nem a valóságot válaszolta.
Feltűnt azonnal, hogy 23 év óta először elfogadtam azt, hogy valaki hazudik.
Illetve nem elfogadást éreztem, hanem a helyzet elfogadását, miszerint ha valaki hazudik akkor nincs dolgom vele az adott témában.

Sokszor leírtam már, hogy én nagy játékos voltam 28 éves koromig.
Akkor változott sok dolog az életemben és a nagy játékosság már nem védekező hazugságokból állt, hanem csupasz és kegyetlen valóságokból.
A ló másik oldala...
Na nem csak azért lettem ilyen már már sértőn becsületes, mert annyira az akartam lenni, vagy megváltoztam, hanem azon a spirituális úton, amit én választottam, azon az úton, ahol meg szeretném tudni, hogy “ki vagyok”? miképpen jöttem létre és vajon mi célból, nincs játszma..
Csakis a valóság..
Mert ha tagadom az érzéseim, a gondolataim, ha a cselekedeteim nem belső kényszer, hanem színjáték határozza meg, akkor sosem tudom meg mi is az én megnyilvánulásom célja itt ebben a fantáziavilágban.

23 éven át görcsösen küzdöttem azokkal, akik ferdítették a valóságot.
A minap elfogadtam, hogy az illető kamuzik.
Mindenki azt mond és azt csinál amit akar.
Önmagával meg azzal aki hagyja, de velem nem.
Csupán ennyi változott.
Velem nem csinálhat senki akaratom ellenére semmit.
Mert nem tud. Minden kapcsolódáshoz két fél kell.
Egy adó és egy fogadó.
Unalomig és hányingerig hozott példa az apám, de csak addig bánt, míg van rajtam olyan kapcsolódási pont, ami ezt az energiát amit ő generál befogadja.
Tegnap elvágta apám ezt a szálat.
51 éve hazudik nekem.
Anyám is hazudott..
Engem a kutya pórázával vertek, ha hazudtam.
Hát ki tudja a legjobban, ha a másik ember hazudik?
A hazug…

Én a hazugság minden formáját ismerem és felismerem.
Ám 23 év óta először nem zavart.
És ez nagyon nagy áldás nekem.
Tudod miért?
Mert nincs érdekem senkiben.
Nem baj, ha valaki kamuzik.
Mindegy mit…
Nincs dolgom vele.
Megváltoztatni nem lehet.
Minden változás belső kényszer. Kívülről senkit nem lehet megváltoztatni.
Az igaz lelkű emberhez nem tud kapcsolódni a hamis.
Amikor én az első igaz lelkű Embert megismertem, igen sokáig nem tudtam kapcsolódni hozzá, pedig nagyon szerettem volna. Nem Ő nem akarta, nem működött.
Mivel én nem voltam tiszta, nem volt kapcsolódási pont.
Ahogy változtam és letisztult a lelkem, úgy gyúltak a fények és lett lehetőségem része lenni az életének bármilyen módon is.

A minap, amikor kérdeztem és hazugság jött válaszképp, nem éreztem más, csak annyit, hogy nincs kapcsolat köztem és a másik ember között.
Nem kell belemenni a játékba, mert nem vagyunk egy szinten.
Sem jó, sem rossz érzés…
Ez már tényleg valamiféle szabadság.

egy újabb têveszme került megértésre

január 12th, 2026

Nem új gondolat, vagyis nem új felismerés, és nem tudom jól megfogalmazni miről is van szó, de mindenképpen megpróbálom, mert kívül akarom tudni

Az életem több pontján jöttek olyan gondolatok, amiben én egy közösség vagy egy személy számára akarok egy szerintem jobb életet teremteni.

Például terveztem egy közeli kastélyban nevelőszülősdit játszani, hogy majd ha sok pénzem lesz én sok gyereknek adok otthont. Aztán terveztem idősek otthonát, luxus körülményekkel kizárólag szegény időseknek . Aztán terveztem nagy Facebook találkozót, terveztem nyaralókat telepíteni a hátsó kertbe és vendégük láttam gondolatban az összes kedves akkori ismerősöm.

Terveztem Osho nyomában kommunát létrehozni…

Kisgyerekkorom óta “emberkézem” aztán a virtuális világ beköltözésével Sims világot építettem.

Minden próbálkozásom elbukott azonban. Nem csak azon, hogy ezek fikciók voltak , nyilván nincs hozzá anyagi háttér. De nem csak anyagi háttér nincs.

Én nem vagyok vezető típus, mégis meghatároznám mások életét. Pontosabban túlságosan is empatikus vagyok és jobban figyelem mások igényeit, mint a sajátom, de nem biztos,hogy mások igenye az amit én neki elkepzelek. Bazi nagyot hibáztam.

Amikor apám ide hoztam elképzeltem, hogy majd ő miképp illeszkedik be a családba. Hogy majd eteti a piciket, mert szereti, a madarakat, hogy majd megteremtem a kényelmét és majd apám az én elképzelésem szerint ettől jól érzi magát.

De nem így lett. Semmitől nem akarja jól érezni magát..

Elfelejtettem hogy az embereknek van saját akaratuk, a szabad akaratuk.. Én totál azt hittem, hogy az én jó akaratom, jó szándékom elegendő lesz másoknak és elfelejtettem, hogy ők nem én.

Hiába egy mindenki. Az ego nevű program nem más mint maga a szabad akarat. És én ezt nem vettem senkinél figyelembe.

Eddig.

Eljött az ideje,hogy hagyjak mindenkit úgy élni ahogy akar. Annak az ideje, hogy ne másoktól függjön az én boldogságom. Ne másokat akarjak megmenteni, hanem magamat.

Nem hittem volna, hogy egyszer kimondhatom, hogy nem érzek kényszert arra, hogy bárki számára jó legyek. Biztosan közé van ennek az elengedésnek ahhoz, hogy elfáradtam, belefáradtam azokba a gondolatokba, amik kétségbeesésbe kergettek, amik megkérdőjeleztek.

A mai nap volt az utolsó kérésem apám felé. Nem teljesítette. Elengedtem. A többieket már rég.

Én semmi többet nem szeretnék már ebben az életemben, csak megélni a világot magam körül. Azt a világot, ami szívesen veszi tőlem, hogy megélem.

Az este feküdtem a sok plédem és takaróm alatt, és igen nagyon hálás voltam azért, mert ágyban fekszem, egy relatív meleg házban ( a hálóban 18 C fok van.. ez elég relatív meleg, de több mint egy aluljáróban, vagy híd alatt) és van puha plédem, meleg takaróm. Ez nem nyálas szentimentalizmus, hanem mélyről feltörő megélése annak, hogy birtokában vagyok a legjobb dolgoknak ( mint a hála érzése, a nyitottság, az egyenesség, a megélés képessége, az, hogy szeretni is tudok, és már érzem ha valaki szeret stb, stb) és nagyon jó az irány, folytatom tovább a világ megélését immár “lélekmély szabadon” .

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb

Postagalamb